AZ ÛR SZERKEZETE

Mindenek elõtt elnézést kérek esetleges helyesírási hibákért. Egyrészt, 10 éves koromban érkeztem Argentinába (1948) és itt jártam iskolába; másrészt, sietve írtam.=

Az éteron teória teljesen eltér minden eddigi teóriától. A 20-ik század jellemzõje a teljes kudarc ami a gravitációt és az inerciát illeti. Az éteron teória megmagyarázza egyszerûe= n a gravitáció és az inercia szerkezetét, utat muta= t a gyakorlati megoldásoknak és az elektromos vezérlésének.

A következõ leirás az éteron teória leegyszerüsitett változata. Egyes részein naívnak= fog tünni. Ez azért lesz, mert minden egyes ilyen "naív" fogalom magyarázata érthetetlen volna= egy leegyszerüsitett bevezetés nélkül. Igy tehát ezzel a leegyszerüsitett bevezetéssel kezdem.=

Az ûr tele van éteronokkal melyek össze vannak zsúfolva, egymást érintik, vagyis, teljesen betöl= tik az ûrt; kaviárhoz hasonlóan.

Az éteron összenyomható és energiát fogad el. Ezután visszakapja az eredeti nagyságát és a beleadott energiát visszaadja.

Távol az égitestektõl az éteron átmérõje egy bizonyos méret, valószinüleg 10^-9 Ä = (Lehet, hogy a legkisebbre összenyomott éteron a 10^-15 Ä nagyságrendben van; = de lehet, hogy kisebb). Az égitestek közelében valamivel ki= sebb az átmérõje.

Az éteron energiaállapota a nagyságától függ. E =3D k.r^-3 ké= ;plet szerint, ahol E az energia-állapot, r a rádiusz és k e= gy állandó érték. Vagyis, az energiaállapot= a köbtartalommal fordított arányban van.

Az éteron összenyomásának szabályai.

1) Egy nyomó erõ (egy másik éteron) hirtelen összenyomja egy bizonyos nagyságra.

2) a) Ha az erõ megszünik egy bizonyos t idõnél hamarabb, az éter= on visszaugrik az eredeti nagyságára. b) Ha az erõ tart t ideig, az éteron összenyomva marad egy sokkal kisebb erõ= vel (megtartó erõ).

3) (Ez a pont nehezen "emészthetõ" a 20-ik század fizkájával; ez a quantum-törvények szerkezeti alapja.) Ha egy éteront egy másik éteronnak nekinyomunk, amig a nyomaték egy bizonyos értékn&eacut= e;l kisebb, egymást taszítják. Ez az erõ meglehet&o= tilde;sen alacsony értékû (QHE, quantum-határ-erõ). Tullépvén ezt az erõt, a két érintkez&ot= ilde; éteron hirtelen vonzani kezdi egymást, annál erõ= ;sebben minél nagyobb az összenyomó erõ (!). Ez azt hozza magával, hogy a megnyomott éteron nem továbbitja az összenyomó erõt egy harmadiknak (a nyomási pont ellenkezõ oldalán) hanem beszívja az összes energiát amit a nyomó éteron ad neki. Elmulván = t idõ, a második éteron a harmadiknak adja át az energiáját, és így tovább, egyenes irányban.

4) Az elõzõ pontból ered, hogy az energia hull&= aacute;m t idõ alatt egy éteron-átmérõt halad. Ez szabja meg a fény sebességét. (Az okát csak késõbb lehet megérteni.) Ahol az éteronok össze vannak nyomva, ott a fény lassabban halad (ûrtorzítás egy nagy tömeg körül). =

5) Az éteron átmárõje mint helyi m&eacut= e;ret-egység mûködik.

Az éteron-közeg az ûrben úgy viselkedik, mint egy rugalmas massza. De a hullámképzõdés szabályai nagyon eltérnek az anyagban haladó hullámokétól. Ezt még korán van tárgyalni, késõbb lesz csak érthetõ, mik= or az alapszabályok jobban lesznek részletezve.

Az éteron elektromos tulajdonságai.

&nb= sp;

Az éteron szerkezete bonyolult. Egyszerüsitve, két ellenkezõ pólus&uac= ute; úgynevezett "szub-éteronokból" áll. Az elrendezésük, az éteron részletes felépitése még ismeretlen. A gyakorlati tulajdons&aacu= te;gai a következõek:

1) Az ûrben lév= õ éteron neutrális. Ha belekerül elektromos térbe, = mint kétpólus (dipolus) viselkedik. Az elektromos térb&otil= de;l el tud sajátitani energiát és változtathat&oacu= te; erejû (az elektromos tértõl függõ) dipolus = erõtere lesz. Ez az energia-elsajátítás átmér&ot= ilde; csökkenéssel jár. Vagyis, a dipólus erején= ek növekedése átmérõ csökkenéssel jár. Ezt az energiát át tudja adni egy mellette l&eacu= te;võ éteronak. Egyszerre adja át az elektromos dipólust az összenyomási energiával. A hullámképzésnél az energia és dipolus állapot közvetitése a dipólus tengellyel derékszög irányban történik.

2) Elérvén egy bizonyos elektromos erõteret, az éteron ionizálódik. Még nem tudom, hogy egy éteron ketté válik, vagy lesz két ellenkezõen polarizált éteron; valószinûleg az utóbbi= . Ha egy tárgy eléri az 1022 kilovolt statikus töltést= a környezethez képest, hirtelen megtörténik az ionizáció a tárgy körül. Ha a tárgy negatív, kimegy belõle egy bizonyos mennyiségü negatív éter-ion és benne marad egy ugyanakkora töltet pozitív éter-ion. Emelve= a feszültséget, emelkedik a töltet; úgy viselkedik, m= int egy kondenzátor. Ezt elneveztem "szubelektromos" áramnak. Ez az éter-ionok áramlása. Nem lehet semilyen anyaggal szigetelni, csak elektromos erõterekkel. Az áramlás sebessége becsülöm 3000 milliószor nagyobb, mint a fényé. (Az éter-ion = NEM úgy viselkedik, mint az elektron.)

3) A dipólussal rendelkezõ éteronok (lehet egy éte= ron, melynek a dipólusa belsõ alkotóelemei elrendezé= se által jön létre, vagy mert két ellenkezö pólusú éterion egymást fogja (én az els&= otilde; változatra gondolok) és láncot alkotnak: a polá= ris lánc (PL).

1 ÁBRA

Az 1-ábra alsó részén látható egy ilyen lánc. (c). Két ilyen lánc egymás mellet tud ellenkezõ irányban mozogni. (a,b) Ha nem mozognak (a nyilak irány&aacut= e;ban) akkor nem vonzák egymást. Ha mozognak, vonzák egymást ha a dipólusok egy irányban vannak, és = ha ellenkezõleg vannak irányítva, taszítják egymást. Ennek a viselkedésnek a magyarázata a mozgás dinamikájában van; egy kicsit bonyolult, ezért ebben a bevezetõben nem tárgyalom.

Az "a b" egy ilyen poláris lánc-pár (PLP). Sok PLP kévét tud alkotni (1-ábra jobbfele, a pont a jövõ és az x a= menõ láncot jelenti). Ezt elnevezem mint "poláris kéve" (PK). Meg lehet figye= lni, hogy az egyforma irányban mozgó láncok messzebb vannak egymástól, mint az ellenkezõ mozgásúak. Ezért egy PK stabilan tartja magát egybe. Két olyan PK melyeknek a dipólusaik egy irányban vannak, vonzák egymást és egymáshoz ragadnak. Így alkotnak kévét. Az ellenkezõ irányban lévõ dipolusu kévék taszítják egymást é= ;s nem alkotnak egy nagyobb kévét.

AZ ÉTERHULLÁM

Ha egy éteron csoport= ot valami összenyom, képzõdik egy energia-hullám. Ha= a nyomóerõ nagyobb, az éteronok kisebb átmé= ;rõre ugranak össze. Az energia forditott arányában van az éter-hullám hosszával. Ha egy éterhullám szabadjára van eresztve lesz belõle egy gömb alaku összenyomott étertömb mely a fény sebességével halad.

2 ÁBRA

A 2-ábra egy ilyen gömbnek a metszete. A vízszintes nagyobb nyil a mozgásirányt mutatja. A kisebb felfelé mutató n= yil a dipólusok irányát mutatja. A központban van a legmagasabb energia-állapota az éteronoknak. A hullám haladása úgy történik, hogy ezek a központi éteronok expandálnak hátrafelé, lépésrõl lépésre nagyobb lesz átmérõjük és kisebb az energia-álla= potuk. Ez az expandálás energiát szabadit fel (az összenyomás energiáját) és a gömb haladása útjában lévõ éteronokat összenyomja. Vagyis, elõl sürit, hátul ritkul. A hátsó energia felszabadulása táplálja az összenyomást elõl. A dipólusok átadá= ;sa ugyanígy történik.

A haladás irányával az összenyomó erõ párhuzamos és a dipólusok átad&aacut= e;sa derékszögben van. Vagyis, a dipólus tengelyével derékszögben.

Összegezve, úgy az összenyomási energia mint= a dipólusok haladnak az éterben. A hátrahagyott é= teronok energia-állapota ugyanaz, mint volt a gömb megérkezése elõtt.

Egy ilyen gömböt az éterben (az ûrben) haladó torzításnak lehet nevezni. Ha vannak dipólusok, ez a g= ömb egy FOTON. Ha hiányzik a dipólus (elektromos aktivitás) akkor tisztán csak mint "nyomás-hullám" mûködik: ekkor a gömb egy GRAVITON.

AZ INE= RCIA

Elektronok, meszonok, protonok, neutronok, stb. erõsen összenyomott éteronokból vannak. Hogy miért nem expandálnak, azt a részletes éteron-teória magyarázza meg. Most csak annyit, hogy dinamikus egyensulyban vannak, és ha ez az egyensuly megbomlik, a belsõ enegia felszabadul (atom-robbanás). Egyszerûsitve, a részecskék sûrû, nagyon kicsire összenyomott éteron-halmazok. =

Ha egy ilyen halmaz haladni akar az ûrben, az elõtte lév&o= tilde; éteronok az útjában vannak. Ha egy erõ a halmazt nekinyomja az elõtte lévõ éternek, ez az éter összenyomódik és a halmaz elõtt létrejön egy "elõhullám".

3 ÁBRA

A 3-ábrán enne= k a hullámnak az éteronjai feketén vannak rajzolva. "= C" a hullám határa és a többi üres gyûrû az elõtte lévõ ûr éteronjait ábrázolja. A vízszintes nyíl a nyomás irányát mutatja. Egy bizonyos idõ alatt = (a teljes hullám félideje) a nyomóerõ energi&aacut= e;ja elfogy és a lesûritett éteronokat a halmaz beszí= vja, magáévá teszi, és a tömege megnõ. E= z a halmaz egy részecske, mint pl. egy neutron. Az összenyomá= ;s hat az egész részecskére úgy, hogy a menetirányban meglaposodik. A félhullám ideje ann&aacu= te;l rövidebb minél nagyobb az hullám energiája. Ez azért van, mert az éteronok, nagyobb nyomásra, kisebb átmérõre ugranak össze.

&Iacut= e;gy a részecske tömege megnõ. Minél nagyobb a plusz tömege, annál hamarabb akar tõle megszabadulni. Amint befejezõdött az elõhullám beszívása= , a részecske elõrehaladott (a nyíl irányába) egy egész átmérõt mert a lekicsinyedett é= ;teronok helyet hagynak neki.

Ez az átmérõ és az energia szabják meg, hogy mennyire nyomódnak össze és milyen mennyiségben a= z elõttelévõ éteronok. Egy hullámképzés alatt egy átmérõt halad a részecske.

Mikor a hullám befejezõdött, a részecske k= iadja hátrafelé a plusz anyagot. Ugyanolyan hullámot képez hátrafelé, de összenyomás helyett az éteronok expandálnak. (4 ábra) Vagyis, úgyanaz a hullámképzõdés lesz, de visszafelé. Ez l= esz a "hátsóhullám". Amint képzõd&= eacute;se elkezdõdik, az energia felszabadulása kezdi elõá= ;llitani a következõ elõhullámot.

4 ÁBRA

Az elõhullám beszivása és a hátsóhullám kilövelése úgy viselkedik, mintha egy hullám menne keresztül a részecskén, a mozgásiránnyal szembe és a fény sebességével; a részecs= ke pedig egy átmérõnyi távolságot halad el&= otilde;re.

Ezt a hullámot elnevezem, mint "intron". Ez az anyag-hullá= ;m. A részecske sebessége (kisebb sebességekre) egyenes arányban növekszik a hullám frekvenciájáva= l. Ez a frekvencia egyenes arányban nõ a hullám energiájával, vagyis, forditott arányban a hosszával. A hullám megszületik a részecske elején és visszaadja minden energiáját a részecske hátsó részén. Úgy lehetne mondani, hogy: "egy villanás visszafelé, egy részecske-átmér= õ elõre".

Ez szerint a részecske sebességével egyenes arányb= an nõ egy intronnak az energiája. Ha emelkedik a sebesség, emelkedi= k a frekvencia és a hullámok mennyisége, így a sebességgel négyzetes artányban növekszik az ener= gia szükséglet a gyorsításhoz. Másképpen kifejezve, nagyobb sebesség jelent több éteron össz= enyomását és nagyobb energia-állapotba.

Az intron energiája nem más, mint a részecske lendületi energiája. <= /o:p>

Nagyobb sebességeknél (közeledve a fényéhez) kezd fontos lenni az a jelenség, hogy egy éteronnak szüksége van "t" idõre ahoz, hogy energiáját átadja a következõnek. Másképpen mondva, a hullám kifejlõdése e= lõrefelé a fény sebességével történik és ez = egy hozáadódó étersüritést okoz. &Iacut= e;gy a fény sebességéhez közeledve az intron energiája (mely a részecske tömegévé válik) túlságosan megnõnne. Ezért nem le= het egy részecskének elérni (intron sebességgel) a fény sebességét. Ez a tömegnövekedés = az Einstein képletét követi.

A sebesség növekedésével a részecskére gyakorolt összenyomó erõ ezt ellapítja a menetirányb= an, szintén a tömeg-novekedés képlete szerint. <= /o:p>

Itt van egy új fogalo= m, mely a 20-ik század fizikusainak érthetetlen és igen visszataszitó.

Az inercia úgy van elképzelve, hogy az anyagnak van egy belsõ bûvös és titkozatos tulajdonsága mely szerint ellenáll minden mozgás-változásnak. Ha azt vesszük fel, hogy az ûr "semmi", akkor az inercia teljes titok. Ha az intron szempontjából nézzük, az inercia egy egyszer&ucir= c; szerkezeti tulajdonság. Ugyanis, mikor a részecske elõ= remegy egy átmérõ távolságot, mincs neki semily= en "belsõ mozgás-ellenállása". Ha gyorsi= tunk egy tárgyat, az anyaga intronjait kell energiával táplálni, négyzetes arányban a sebesség növelésével. És ha egy gyorsan haladó tárgyat akarunk megállítani, az intronok energiá= ;ja taszítja elõre.

Ha nincs éter, nincs inercia, de nincs sebesség sem, mert nincs mihez mérni a tárgy helyzetét. Ez is egy új szempont: az ûr mértékegysége az éteron. A tárgyak éteronokból vannak felépitve, tehát a mé= reteiket az éteronok mennyiségével és átmé= rõivel lehet mérni a helyi ûr éteronjaihoz képest. Egy = olyan helyen, ahol az éteronok összébb vannak nyomva, ott a tárgyak kisebbek. A fény sebessége és a tárgyak mérete megváltoznak.

Idáig az étero= n-világban ugyanúgy történnek a dolgok, mint a relativista világban. Lehetne mondani, hogy az éteron-elmélet egy szekezeti magyarázat a relativista teóriának.

De ezentul megszünik a párhuzam.

A GRAVITON

Visszatérve a 2-ábrára, mely egy éteron-gömbhalmaz, vegyük úgy, hogy a dipólusok nem léteznek. Kapunk egy nyomáshullámot. Haladása a vízszintes nyí= ;l irányában van. Az elõrészén az éteronok lépésrõl lépésre kisebbek lesznek, hátul pedig ujra megnõ= ;nnek. Valóban, egy éteron sem változtatja meg a helyé= t, csak energia állapotát. Elõbb lépésenként kisebb lesz, azután lépésenként visszakapja az eredeti nagyság&aacu= te;t. Ha ezeket az eredeti nagyságu éteronokat láthatatlanná tesszük, akkor egy fény sebességével haladó gömbhalmazt látunk: ez= a graviton. Vagyis, olyan, mint egy foton, de elektromos aktivitás nélkül.

Ha egy intron közepébõl kivesszük a részecskét (mely elõállítja), marad egy graviton. Csakhogy az intron egy ciklusban születik és eltünik, a graviton pedig a részecskéktõl függetlenül halad az éter-közegben.

Ha egy részecske szembetalálkozik egy gravitonnal, az intronja számára a graviton csak egy sürü közeg és elvesz a gravitonból energiát. Egy ciklus leforgása alatt, graviton és intron egyirányba mennek, egymás energiáit összeadva. A ciklus végén= az intron eltünik mert a részecske beszívja; a beszí= vott energia állitja elõ a következõ intront, mikor már a graviton hátramaradt. Ha a graviton útvonala pontosan megegyezik a részecskéjével, akkor az intronn= al teljesen eggyé lesz és átadja az összes energiáját az intronnak; így a graviton nem folytatja = az útját. Ez ritka eset. Legtöbbször, a gravitonnak cs= ak egy kis része egyezik meg az intronnal, ebben az arányban ad energiát az intronnak és tovább megy, de lecsökkentett energiával. A végeredmény a részecske meggyorsitása.

Ha a részecskét hátulról utól&eac= ute;ri egy graviton (megteheti, mert a graviton mindíg gyorsabb), akkor a graviton vesz el energiát az introntól. A végeredmény a részecske lassitása. <= /span>

Egy lefelé mozgó tárgyat a gravitonok gyorsítanak és minden egyes graviton kisebb energiával hagyja el a tárgyat (felfelé, mint hosszabb graviton).

Egy felfelé mozgó tárgyat a gravitonok fékeznek és minden egyes graviton nagyobb energiával távozik (felfelé, mint rövidebb graviton).

Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a graviton és= a tárgy kölcsönhatását a Doppler jelensé= ;g vezérli. Vagyis, ha a graviton és a tárgy egy irányba mennek, a graviton a menetirányban hagyja en a tárgyat, energiát vesz el a tárgy intronjaitól és rövidebb lesz. Ha ellenkezõ mozgással találkoznak, a graviton energiát ad a tárgy intronjain= ak és hosszabban távozik.

Ennek a találkozási szabálynak az eredmé= nye a potenciális energia.

Vagyis, mikor egy tárgyat megemelünk, rövidebb gravitonokkal tápláljuk a felettünk lévõ világûrt. És mikor egy zuhanó tárgyb&oacu= te;l energiát veszünk ki, hosszabb gravitonok mennek el, tõl&= uuml;k vesszük el az energiát.

Mikor egy mozgó részecske merõleges graviton áramlatba megy, nincs energia átadás. Itt az intron képzõdése megváltozik. Mikor az elõhullám kifejlõdése útjában egy graviton elõhulláma van, ezt a képzõdõ intron mint sûrûség-változást látja, mely növekszik a graviton-forrás irányában, vagyi= s, derékszögben az intron-elõhullám kifejlõdésével. Ez azt teszi, hogy a kifejlõdés bekanya= rodik a sûrûbb zóna felé mig mielõtt a nyom&aacu= te;s iránya megfordulna (és a részecske beszívn&aacu= te; az elõhullámot, mikor az intron létrejön). &Iacut= e;gy az intron iránya megváltozik, egy kis szöggel a gravitáció forrás felé csavarva a részec= ske mozgásirányát. A jellemzõje ennek a jelens&eacu= te;gnek az, hogy nincs energiaváltozása sem az intronnak, sem a gravitonnak. Ez a csavarás mint hullámtörés mûködik (refrakció).

Ha a részecske menetiránya és a graviton forrás iránya nincsennek pontossan derékszögben, = van vetülete a részecske menetirányára és van energia csere. A szög koszinusza értékében növekszik az energia csere.

Minden anyag gravitonokat enged ki magából. Az eredete (ez is "fizikai eretnekségnek" hangzik) ugyanaz a forrás, = mely létrehozta a világegyetem összes anyagát. Valahon= nan csak "elõjött" az anyag…" (és NEM az "õsrobbanásból"). De ennek a magyaráz= ata csak a részletesebben kifejtett éteron-teóriával érthetõ. Az atom részecskék ebbõl a forrásból állandóan, habár lassan, n&oum= l;velik tömegüket. Mikor elérnek egy bizonyos többletet, egy gravitont lõnek ki. Ez a gravitáció eredete.

A gravitácio energia-fo= rrás.